Miért nem azzal foglalkozunk, amit lelkesen csinálnánk?

Pár évvel ezelőtt ki kellett festetni a lakásomat. Egy ismerősöm ismerőse által sikerült egy jó szobafestőt találnom, aki egy nagyon jól öltözött középkorú férfi volt. Felmérte a lakást és adott egy ajánlatot.

A munkatársai pár napon belül el is kezdték a munkát, és nagyon precízen dolgoztak. A mester minden este, miután a fiúk végeztek, eljött és felmérte mennyit haladtak. Mivel kíváncsi voltam, ezért az esti látogatások alkalmával elmeséltettem vele az egész életét.

A festőm utcai koldus volt több mint tíz éven át, míg egy téli napon a legjobb barátja megfagyott és meghalt. Ekkor elhatározta, hogy ő nem akar erre a sorsra jutni. Összekoldult egy rendes ruhára valót, megmosdott és meg is borotválkozott, és az utcán talált kidobott újságok hirdetéseit nézegetve talált magának munkát egy szobafestőnél.

Nagyon jó szobafestő lett belőle, mert gondosan dolgozott, udvarias volt, és mindig kitakarított maga után. A pénzt, amit keresett, megbecsülte, és egy év után már saját szobafestő vállalkozása volt.

Az emberek nagyon meg voltak elégedve a munkájával és szívesen ajánlották őt másoknak is, mert bár nem ő volt a legolcsóbb, de tisztelettudó viselkedésével nagyon megkedveltette magát, és a munkában nem ismert kompromisszumot.

Munkatársait is hasonlóképpen válogatta össze: aki nem tudott a neki megfelelő minőségben dolgozni, attól gyorsan megvált. Egyre több munkája lett, és három év után már el tudta mondani magáról, hogy volt néhány millió forint félretett pénze, ami egyre csak gyarapodott.

Tulajdonképpen ennyire egyszerű helyre tenni az életünket, bár legtöbben ebbe bele sem gondolunk!

Hiszen csinált valami olyat a koldus, ami nehéz vagy bonyolult?

Csinált valamit, amihez különleges tehetség, végzettség vagy tudás kell?

Csinált bármi olyat, ami emberfeletti erőfeszítést, különleges kapcsolatrendszert igényel?

Nem, semmi ilyesmit nem csinált!

Csak olyan dolgokat tett meg, amit bármelyikünk képes megtenni!

Akkor hát…

Miért nem teszi meg ezt bármelyikünk?

Miért nem lesz belőlünk milliomos?

Miért nem azzal foglalkozunk, amit lelkesen csinálnánk?

Nem azért, mert butábbak vagyunk, mint egy koldus…

A szomorú igazság az, hogy akadályozzuk magunkat a saját gondolatainkkal!

Egy vállalkozás indítása nem egyszerű dolog, kell egy nagy ötlet, és még nagyobb összeg..

Gondolkodj most el azon, hogy milyen lehetőségekkel számolhatsz?

Kalkuláld a lehetőségeid közé az ajánlatunkat!